Németországban a Puma miatt

Aki idáig szomorú volt amiatt, hogy Selena mennyire eltűnt, annak most itt a kárpótlás, ugyanis a kedvencünk tegnap Németországba utazott, sok szerencsés rajongó örömére. Aki követi az énekesnő csapatát Instagramon, az már a tegnap délelőtt folyamán sejthette, hogy ő is ott tartózkodik az országban velük, és ez valóban így is volt. Azt tudni kell, hogy a Puma egy német márka, és kedvencünk már egy ideje együtt dolgozik a céggel, szóval tudni lehetett azt, hogy valószínűleg emiatt utazott Nürnberg városába. Szerencsére a képekre nem kellett sokat várni, hiszen Selena már a tegnap este egy étteremben vacsorázott a barátnőivel, ahol már el is csípték őt a rajongók, de ő maga, és a fodrásza, Marissa Marino is posztolt egy képet az estéről. Pörgősebb napja viszont ma volt. Még a délelőtt a Casa Pane nevezetű étterembe látogatott el, ahová nem csak a rajongók, hanem a lesifotósok is elkísérték őt. Ahogy azt már megszokhattuk, nagyon vidám volt, örömmel szánta rá az idejét a rá várakozókra, mindenkivel képet készített, aláírásokat osztogatott. Ezt követően visszatért a hoteljébe, és nagyon sokan rájöttek, hogy hol szállt meg, és több százan várakoztak a szálloda előtt egész nap, csak azért, hogy láthassák őt. A hotelből Selena ismét bejelentkezett a ma délután folyamán, az Instagramjára posztolt, mégpedig az új haját mutatta be a követőinek. Ahogy az látható, ismét visszatért a hosszú hajhoz, de ami igazán feldobja az egészet, az az, hogy hátul fel is nyírták. A képek mellett még a sztorijába is posztolt pár videót, ahol szintén az új frizuráját mutogatta, ide kattintva megnézhetitek ezeket. Selena egyébként valószínűleg egy Puma eseményre igyekezett, ugyanis amikor elhagyta a hoteljét, újabb fotók készültek róla a rajongók által, illetve Hung Vanngo is megosztott róla egy szelfit hosszú idő után. Később már biztosan több információ lesz erről, addig is tekintsétek meg a képeket a galériában!

A fent említettek mellett még előkerült két fotó 18-áról, ez a WE Day főpróbáján készült a nagyszínpadon, Inglewoodban, ezt szintén megnézhetitek a képtárban!

 

Szandi*, 2018, ápr 23, Instagram, Lesifotó, Megjelenés, Rajongói, Videó

We Day California

Az elmúlt évek során Selenának jó szokásává vált az, hogy rendszeresen ellátogat a WE Day kaliforniai rendezvényre. Már egy ideje bejelentették, hogy idén is ott van a vendéglistán, és gőzerővel is készült erre a napra. Szerdán vett részt a főpróbán, ahonnan Raquelle Stevens és Caroline Franklin által került megosztásra egy kép, majd később Sel is posztolt egyet az Instagramjára. Tegnap pedig elérkezett az esemény napja. Ahogy azt már megszokhattuk, most is Inglewoodban került sor rá, a The Forumban. Az énekesnő csak úgy ragyogott a kék szőnyegen, tetőtől talpig Jacquemus-ba öltöztette őt Chris Classen, kiegészítőnek pedig egy CVC Stones nyakláncot választottak. A haját Marissa Marino készítette el, a sminkjét Hung Vanngo, a körmeiért pedig ezúttal is Tom Bachik volt a felelős, tehát ilyen szempontból a csapatában nem történt nagy változás, leszámítva az asszisztensét, ugyanis úgy tűnik, hogy Theresa Marie-t leváltotta kedvencünk, a szerepébe pedig az előbb is említett Raquelle Stevens lépett. Az okokat nem tudni pontosan, de Theresa már egy ideje olyan személyekkel lóg együtt, akikkel Selena nem igazán ápol jó viszonyt. De ez csak egy zárójel volt, térjünk is vissza a lényegre. A kék szőnyeges bevonulás alatt egy rövid üzenetet írt az “I believe”, avagy “Hiszem azt..” falra, mégpedig a következőt:

Hiszem azt, hogy senkit sem hagyhatok hátra. MI vagyunk A változás! Lásd meg a jóságot a világban.

A bevonulást követően elkezdődött az esemény, és ahogy az várható volt, az énekesnő is szólt néhány szót, a teljes beszéde sajnos még nem jelent meg, mivel a műsort az ABC csatorna majd csak augusztus 17-én fogja közvetíteni. Azonban a jelenlevőktől megtudhattuk azt, hogy főként a betegségéről beszélt, valamint bemutatott a közönségnek egy kislányt is, Nellie-t, aki veseproblémákkal küzd. Azt is hozzátette, hogy ha bárki tud olyan jótékonysági szervezetet, aminek jól jönne az adomány, vagy bármilyen javaslata van, azt írja meg a selena@we.org címre, ő pedig mindegyiket el fogja olvasni, és meglátja majd, hogy mit tehet. A színpadon ismét készültek róla képek, itt már egy sokkal lazább összeállításban volt látható. Ahogy azt már a bejegyzés elején említettem, Selena posztolt az Instagramjára is, az egyik kép a főpróbáról való, amelyen a beteg kislánnyal látható, míg a másik a bevonuláskor készült a Kenya Boys kórussal, a sztorijába is bejelentkezett a backstageből. Persze mások is tettek közzé képeket az eseményről, és rajongók is elcsípték őt, ezek a galériában megtekinthetők, minden előnézeti kép külön albumba vezet!

Szandi*, 2018, ápr 20, Megjelenés, Rajongói

Régi/új képek

A sztárvilág nagyrészt most összegyűlt néhány napra, ugyanis kezdetét vette a Coachella Music & Arts fesztivál, ahol általában Selena is meg szokott jelenni, de idén azonban úgy döntött, hogy kihagyja. Az énekesnő a lesifotósok szeme elől is eltűnt most egy kicsit, azonban egy rajongó tegnapelőtt lefotózta őt a pénztárnál Irvine városában, amikor Raquelle Stevensszel ott volt a Targetben. Ennek kapcsán három eléggé rossz minőségű képet tekinthettek meg a galériánkban. Ez nem minden, ugyanis még megjelent néhány régebbi kép is, először is az idei Harper’s Bazaar fotósorozatból, Selena nagyon dögös rajta. Továbbá, 2017. január 30-áról is van egy eddig nem látott képünk, Selena ekkor tartózkodott Velencében Abellel, a képen egy idegenvezetővel láthatjuk őt. A következő két kép 2016-ban készült, az egyik májusban, kedvencünket épp a MET Gálára sminkelték, míg a másik még a Revival turné időszakában, mikor épp az album termékeihez készítettek fotósorozatot. Egyébként azt pletykálják, hogy tegnap este Selena a LAX reptéren volt, erről még pontos információ nincs, de előbb-utóbb kiderül.

Davb4uZXkAAKiDm.jpg

Szandi*, 2018, ápr 15, Fotósorozat, Rajongói, Színfalak mögött

Stúdiózás és Hotel Transylvania 3 sajtótájékoztató

Sziasztok! Az elmúlt időszakhoz viszonyítva Selenának ez a hete igen csak eseménydús volt, ezekről szeretnék most beszámolni nektek. Április 10-én, azaz kedden kapták lencsevégre őt, amint Hollywoodban érkezett meg egy zenei stúdióhoz. Vele tartott egy producer is, akivel már 2016-ban is dolgozott együtt, mikor Sel megosztott egy dalelőzetest is a stúdióból, aki rendszeresen követi őt, az bizonyára felismerte a férfit.

Másnap egy eseményre volt hivatalos, a Sony Pictures stúdiójához látogatott el, amely Culver Cityben található, és egy sajtótájékoztatón vett részt a Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció kapcsán. Mellette még jelen voltak kollégái is, Andy Samberg, Kathryn Hahn és Keegan-Michael Key. A színésznő nagyon aranyosan festett a Miu Miu miniruhájában, amelyhez egy Alumnae magassarkút választott neki Kate Young. Az animációs film július 13-án debütál az amerikai mozikban. A rendezvény során természetesen intéztek kérdéseket Selena felé, így megtudhattuk, hogy nem fél a repülőkön, hogy nagyon szereti a horror filmeket, és a fiatal rajongóit, emiatt hiányolja is kicsit a Varázslók a Waverly helyből-t. A filmes kérdések mellett még szóba került az új albuma is, elmondta, hogy még mindig nem tudja, hogy mikor lesz a megfelelő pillanat arra, hogy megjelentesse. A másik interjúban Andyvel elmondta, hogy már egy kis családdá nőtte ki magát a csapat, és nagyon jó, hogy vannak ezek a filmek, mert ezeket nyugodtan nézhetik a rokonai is, akik még kisgyerekek. Hozzátette azt is, hogy a barátaival járt egy Rihanna koncerten, még a Diamonds világturné keretein belül, 2013-ban, a kérdés sajnos nem hangzott el, így nem tudni, hogy mire adta ezt a választ. Erről az alkalomról nem csak videók, de képek is megjelentek, a kérdezz-felelekről, illetve az azt követő fotózásról is, valamint még az ott jelenlevők is posztoltak a közösségi oldalaikra, ezeket mind elérhetitek a galériánkban!

Ezzel még nem ért véget a napja, ugyanis este még a barátaival elment templomba is, amikor megérkezett, a fotósok ismét készítettek róla képeket, a megjelent fotókat szintén elérhetitek a képtárban!